Különleges permakultúra tábor az agostyáni ökofaluban!!!

8 napig tartó „Permakultúra életmód” tábor kezdődött az agostyáni ökofaluban. Szervezője, egy különleges férfi, Markuly István. Az Életfa Permakultúra képviselője, kitalálója, aki éppen most repült haza Etiópiából, a tábor miatt! Azt áldásos „megszállott” tevékenységének az eredménye, hogy a sivatagos területeken erdők nőnek. 
A tábor „térnyitón” 100 ember (asszony, lány, fiú és meglett férfi) hallgatta csöndes szavait, majd a képzések eredményeként, képesek lesznek itt a helyszínen és majd a saját életükben otthon, olyan kertet varázsolni útmutatásai alapján, ahol nem ásunk, nem kapálunk, és a víz saját útját járja, a növények pedig élvezve ezt a paradicsomi állapotot, egészségesen nőnek, fejlődnek.
A tanfolyamon részt vevő „diákok” terveznek, vizsgáznak, és a gyakorlatban megmutatják álmaikat hogyan váltják valóra. Július 5-12-ig lesz idő napközben akár munka közben is egymással ismerkedni , a „szükségleteiket” átértékelni, majd éjjel sátraikban élvezni a természet, a Gerecse hegység minden rezdülését.
Vendégként meghívták dr. Gyulai Ivánt, Czumpf Attilát, Zaja Pétert, Takács Sánta Andrást, Lantos Tamást és Kajner Pétert, Labancz Györgyit hogy szerves gondolatokat ébresszenek előadásukkal.
A jövő hét végére a tábor lakói, közösen vizet melegítő komposztot építenek, elültetnek saját magról nevelt palántákat, pár őshonos gyümölcsfát, megtanulják a zöld metszés szabályait, és közben fejlődik minden résztvevő empátiája a közös munka, a közös térépítés ősi szabályi szerint, alapozódik mindenki képessége a”„tájban éléshez”.

 

Galéria megtekintése