November hatodikának reggelén Táplánszentkereszti otthonában elhunyt Kátai Zoltán, Kossuth-és Magyar Örökség-díjas énekmondó előadóművész.

„Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!”

Szenvedelmes gondolatok borivóknak, klímaváltozás idején, Kátai Zoltán énekmondó emlékezetére

Kátai Zoltán a barátom volt, annak is született, akárcsak én is neki. Mosonmagyaróvár- neki a szülőváros, nekem az Alma Mater - mindkettőnknek közös otthona volt. Minden megtörtént velünk, ami az akkori huszonévesekkel megtörténhetett. Életvitelben nagyon különbözőek voltunk, de életfölfogásban, életigenlésben nagyon jól kiegészítettük egymást. És erre igen nagy szükségünk volt, mert egyedül nehéz ilyen soroknak az értelmét megfejteni:

„Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-e?”

Engem, te szolgádat, mint régen sokakat, ébreszthet-e?”

 

Aztán jóval később, az Agostyáni Ökofalu középkori fogadójában, de sokszor föltetted ezt a kérdést jó társainknak is, akik talán a régi lovagregényekből jöttek elő Téged meghallgatni. De vannak dolgok az életben, amikhez ketten - egyként is - kevesek voltunk. Hát, erről szeretnék megemlékezni szeretettel, engesztelésül a széphistóriás történetekért.

Zolika! Mert egymásnak csak Zolika és Attika voltunk és maradunk. És senki sem nézett bennünket MÁS-nak. Még véletlenül sem, mert sütött belőlünk az ősiségből hozott izzó kívánság és kíváncsiság. Megismerni a NŐT - a szó bibliai értelmében is - akitől jobb lesz a világ. A másik, a másik felem, a jobbik énem. És ilyen pillanatokban keserédesen ott mosolygott mögöttünk a Daltulajdonos, kezében bögrével, Füst a szemében békepipájával és Költő barátunk, aki elviselhetetlenül nehéz angyalporával próbálta gyógyítani saját nyesett szárnyait és vigasztalni magát madár-álommal, fácskái álmával. Mert egyszer nálad is járt a rókatündér, az álmainkban élő szépasszony, az örök, vörösesszőke nő. Aki nélkül félrecsúszik az akkord, aki nélkül sírásra görbül a mosoly, aki nélkül nincs jó élet, akár a hamisságban sincs. Mert az élet csupa szerelem és csupa következmény. Amikor – több, mint negyven esztendeje – válóperes tanúnak kértél föl, már én is sok mindent sejtettem abból, amit Te már színről-színre látsz: Mi az oka annak, ha megjelenik Ő, rád mosolyog, kézen fog és elvisz a mesék és a valóság birodalmába? Akkor vele el kell menni… Aztán visszajöttél, de ez már egy másik történet. Az égbekiáltó, először daliásnak tűnő kalandok után kellett csak igazán engesztelni az Istent. Legfőképp Balassival, aki már előtted jár az égi, szép szagú mezőn, hogy teremtői szándék szerint üzenjétek nekünk , még úton lévőknek, az örök élet üzenetét: van tovább, és nem minden a halálé! Azé a bizonyos könnyű halálé, amit szenvedelmes életedben te is kívántál magadnak eképpen:

„Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bús kín nélkül!”

Aztán nem így lett, vagy nem teljesen így.

Zolika! Te már az osztatlan szent időben a végső igazság részévé váltál, amiről nekünk csak sejtéseink lehetnek. Talán ennyi: te az vagy, én az vagyok, minden az. Ennek megfejtésében segít Weöres Sándor, neked Sanyika. Rongyszőnyegéből, akár a te garabonciás köpönyegedből kirázott szó-szemek most összeállnak, és részvét - szeretettel engesztelésül szólnak azokhoz, akik életed részei voltak. Különösen ahhoz a szeretett jó társhoz, aki elkísért Téged a szűk kapuig és angyali derűvel, szerető elengedéssel ott van e sorok között.

„ A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –

a világot dolgokká széthabarja

s míg zúg körötte az egy-örök áram,

cimkék között jár, mint egy patikában.

Hiában száll be földet és eget,

mindég semmiségen át üget,

mert hol egység van, részeket teremt,

és névvel illeti a végtelent.

Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,

alkot s rombol, de igazán nem él

s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –

ha nők szeméből rá élet sugárzik.”

Mert „a világ – Világ”… Ahogyan ezt egy másik költőnk mondta volt.

Zolika! Legyen álmod könnyű és legyen neked könnyű a föld!

Tata-Agostyán, 2020. november 6. – december 13.

Barátod, Czumpf Attila, indián nevén Álom a kék hegyeken túl

https://csehtamasarchivum.hu/dal/curiositas/dalok-historias-enekek-katonadalok?fbclid=IwAR0ZDoq9wHZkcdeQzo6vGsgUZlbHjtwJ-4g-t3mDmIsLyEZIi-y1TEdBPvs

kataizoltan

Környezeti nevelés

A cél olyan ökológiai szemléletmód kialakítása, ami biztosítja, hogy a gyerekek ne veszítsék el a kapcsolatukat a földdel, az évszakok változásával, a természet ritmusával, az élővilág szépségével, titokzatosságával.

Magyarországi Élőfalvak

„Ismerjük meg a természetet és a természetünket, hogy képesek legyünk örülni egy olyan világnak ami a harmónia és helyes arányok szerint működik, és mert nincs jó élet a hamisságban.”

 

Szelíd energia

A tanösvény a Nomád Tábor területén fölállított 10 állomásból és az állomásokon működő szelíd energia berendezésekből áll.

Fenntarthatóság

A szerves- gazdálkodási programunkkal partnere szeretnénk lenni mindazoknak, akik érintettek és érdekeltek a fönntarthatósági programokban.