2021.március 20, 10:39 perckor van a tavaszi napéjegyenlőség.

Ezen a napon egyforma hosszú a nappal és az éjszaka, a fény és a sötétség. A napfordulókhoz hasonlóan őseink ezt az időpontot is megünnepelték.

Ilyenkor tűzszertartással erősítették a napot, búcsúztatták a telet, a hideget, s a tűzzel segítették, hogy a nap minél hamarabb erőre kapjon. A szertartás közben a szertérbe vagy a szertűz közelébe helyezték azokat a magvakat vagy gyümölcsöket, fákat, amelyek családjuk ellátását hivatottak betölteni, hogy minél termékenyebbek legyenek, hiszen a tavaszi napéjegyenlőségi szer egyben termékenységi és fogantatási ünnep is volt. A szertartást követően nagy lakomákat csaptak, és boldogan ünnepelték a termékenységet, étel és ital áldomással.

A tavaszi napéjegyenlőség egyben a csillagászati tavasz kezdete, a tél tehát hivatalosan is véget ér. A hosszú tél után sok ember számára ez az év egyik legreménytelibb napja...

napejegyenloseg

2021.március 22, a víz világnapja.

vizvilagnapjaAz ENSZ 1993. évi stockholmi 47. Kongresszusa - az 1992. évi dublini környezetvédelmi konferencia javaslatára - március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvíz készletek veszélyeztetettségére.

 

 

 

 

Kinek és mit jelent a víz?                                   

  • A háztartásokban, az iskolákban, a munkahelyeken a víz jelenthet egészséget, higiéniát, emberi méltóságot, termelékenységet.
  • Vallási, kulturális és spirituális helyeken a víz az összekötő kapocs a teremtés, az egyén és a közösség között.
  • A természetben a víz harmóniát teremt, életet hoz és segíti a természeti kincsek megőrzését.
  • Napjainkban a víz óriási veszélynek van kitéve, az egyre növekvő népesség, az ipar és a mezőgazdaság mohó vízigénye miatt, valamint az egyre súlyosbodó klímaváltozás mind fenyegetést jelentenek rá.vizvilagnapja2

A tiszta és a megfelelő mennyiségű ivóvíz nem természetes adottság, hanem olyan érték, melyet a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak egyaránt meg kell becsülnie.

Mit tehetünk mi a mindennapokban???

Számtalan lehetőség van a takarékos vízhasználatra a közterületeken éppúgy, mint a háztartásokban. Az esővíz visszatartása, vagy a víztakarékos mosás és mosogatás csak a legegyszerűbb példák erre, de sok más módszerrel védekezhetünk még az ellen, hogy a pazarló magatartás ne idézzen elő vízhiányt, vagy vízellátási problémát, és a felelőtlen vízhasználat se okozzon vízminőségi gondokat. Jelenünk és az eljövendő generációk sorsa múlhat azon, hogy miként gazdálkodunk a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket.

Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, mely napon Jézus Krisztus fogantatását ünnepeljük. 

A magyar vallásos néphagyományban Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja, ilyenkor kell oltani, szemezni az alma, körte, barack és szilvafákat, hiszen Szűz Mária is ekkor fogadta méhébe Jézust. Éppen ezért, aki ilyenkor olt, az Szűz Máriával olt. Őseink ezt a Boldogasszony ünnepet is méltón, nemzetségeken belül kisebb szerrel ünnepelték. 

boldogasszony

A népi megfigyelések szerint az a gyümölcsfa, melyet Gyümölcsoltó Boldogasszony napján metszenek, bő termést fog hozni!

 

 

 

Környezeti nevelés

A cél olyan ökológiai szemléletmód kialakítása, ami biztosítja, hogy a gyerekek ne veszítsék el a kapcsolatukat a földdel, az évszakok változásával, a természet ritmusával, az élővilág szépségével, titokzatosságával.

Magyarországi Élőfalvak

„Ismerjük meg a természetet és a természetünket, hogy képesek legyünk örülni egy olyan világnak ami a harmónia és helyes arányok szerint működik, és mert nincs jó élet a hamisságban.”

 

Szelíd energia

A tanösvény a Nomád Tábor területén fölállított 10 állomásból és az állomásokon működő szelíd energia berendezésekből áll.

Fenntarthatóság

A szerves- gazdálkodási programunkkal partnere szeretnénk lenni mindazoknak, akik érintettek és érdekeltek a fönntarthatósági programokban.