rozsadafarku

„Szenteltessék egy nap a madaraknak és a fáknak”

Hermann Ottó

Madarak fák napja 2021. május 22-23 (szombat - vasárnap) az Ökofaluban!

Az Ökofalu bemutatásán, és a madárgyűrűzésen, szombaton és vasárnap délelőtt 10.30 - tól lehet részt venni.

A programokra előzetes bejelentkezés szükséges. Tel:. +36-30-419-5080

 

Chernel István ornitológus  1902-ben mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében kötött párizsi egyezmény, hatására még 1902- ben megszervezte az első madarak és fák napját.

Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet által került, melynek értelmében az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját.

2021–ben mi is úgy gondoljuk, hogy erre az „erkölcsnemesítő” programra még mindig nagy szükség van, hiszen az emberi cselekvés, és a globális problémák miatt sok madárfaj eltűnt Magyarország területéről, az itt élő, és átvonuló madárfajok száma is csökkent! Össze kell fognunk, és mindent elkövetni, hogy a ne következzen be a „Néma tavasz” ...

Sok- sok ismeretet, az onitológusok áldozatkész munkájának köszönhetően ismertük meg, akik önkéntes munkában, gyűrűznek, az év szinte minden napján szerte az országban.

A  Madarak Fák napján, a Természetes Életmód Alapítvány hívja az érdeklődőket, Agostyán, Ágoston-ligetbe, hogy találkozzanak egy madarásszal. Megfigyelhetjük a madárhálót, annak működését, a madarász felelősségteljes munkáját, ahogyan vizsgálja az apró madarakat, méri a súlyukat, a szárny hosszúságát, és állapítja meg a madár fajtáját, nemét...stb.

Az erdő a  „fák” a madarak lakóhelye, megfigyelhetjük kérgüket, a rügyeket, vagy az éppen kipattanó leveleket, virágokat. Lerajzoljuk a fák kérgét, néven szólítjuk a fákat, hátha a barátunk lesz...

A jó szemű természetfigyelő, észreveszi, a kihelyezett madárodúkat, kb. 60 mesterséges odút tettünk ki az erdőbe, remélve, hogy nő az odúlakó énekesmadarak száma... Így lettünk, mi is madárbarát Ökofalu.

Szeretettel várunk minden olyan érdeklődőt, aki aggódik a Földünkért, és szeretné jobbá tenni!

A program 1000 Ft/fő; családi belépő 2500 Ft/ család

biboros kosbor

fenyopinty

gyaszcincer

kekcinege

legykapo2

leprigo

mezeivereb

rozsadafarku

 

Környezeti nevelés

A cél olyan ökológiai szemléletmód kialakítása, ami biztosítja, hogy a gyerekek ne veszítsék el a kapcsolatukat a földdel, az évszakok változásával, a természet ritmusával, az élővilág szépségével, titokzatosságával.

Magyarországi Élőfalvak

„Ismerjük meg a természetet és a természetünket, hogy képesek legyünk örülni egy olyan világnak ami a harmónia és helyes arányok szerint működik, és mert nincs jó élet a hamisságban.”

 

Szelíd energia

A tanösvény a Nomád Tábor területén fölállított 10 állomásból és az állomásokon működő szelíd energia berendezésekből áll.

Fenntarthatóság

A szerves- gazdálkodási programunkkal partnere szeretnénk lenni mindazoknak, akik érintettek és érdekeltek a fönntarthatósági programokban.