A meghívó .pdf formátumban letölthető innen!

MEGHÍVÓ

„Természetes Életmód programok a klímaváltozás idején, Tatán”

Szeretettel meghívja Önt a Természetes Életmód Alapítvány

„A permakultúra jó gyakorlatai” (1)

Című szakmai rendezvényre a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01438 azonosító számú projekt keretében.

Időpont: 2021. augusztus 30. (hétfő) 16:00 óra.

Helyszín: Tata, az Új Kajakház és Ökoturisztikai Központ (Tata, Tópart sétány 2.)

Mottó: „Míg a világ problémái egyre bonyolultabbak, a megoldás továbbra is zavarba ejtően egyszerű."  Bill Mollison

A rendezvénysorozat előadásának célja: Megismerkedni a permakultúra fogalmával, szellemiségével, ami nem csak kertészkedés, hanem „életmód”. Hogyan is? A permakultúra kölcsönösen előnyös, színergikus kapcsolatokat létrehozva integrálja a tájat, az erőforrásokat és az embert. A természetes ökológiai rendszerek működéséből kiindulva alkalmazza a hulladékmentesség és a zárt ciklusú, vagyis körforgásos rendszerek. elvét. Holisztikus szemlélettel közelít, illetve olyan stratégiákat és megoldásokat alkalmaz, melyek vidéki és városi környezetben, kis és nagy léptékben, egyéni életünk megszervezésében, természeti rendszerek újraépítésében, közösségek létrehozása során, vagy épp társadalmi rendszerek újraalkotásában is egyaránt jól használhatók.  

 


PROGRAM:

16 órakor                    KÖSZÖNTŐ és a PROJEKT RÖVID BEMUTATÁSA Labanc Györgyi kuratóriumi elnök

16:10 órakor               SZAKMAI ELŐADÁSOK

17:30 órakor               SZENDVICS VACSORA, CIKÓRIAKÁVÉ, GYÓGYTEA, BIOSZÖRPÖK KÓSTOLÁSA

17.50 órakor               SZAKMAI ELŐADÁSOK folytatása

19:00                          RENDEZVÉNY ZÁRÁSA


Mottó: „Viseld gondját a Földnek, törődj az emberrel, és a megtermelt többletet méltányosan oszd el.”

(A permakultúra három fő etikai elve)

Szakmai előadások és előadók:

1.)   A Mi fán terem a permakultúra? Jó gyakorlatok a „Valaha tanyán”! MAPED a permakultúra elterjesztése érdekében. Kulcsár Péter a „Valaha tanya” megálmodója, működtetője, a Magyar Permakultúra Egyesület (MAPED) gazdasági vezetője.

2.)   Mi is a komposzt? A komposztálás célja? Hogyan komposztáljunk? A komposztálás alapjai, módszerei, gyakorlata. Merza Péter a Humusz Szövetség projekt koordinátora.

3.)   Permakultúra holisztikus szemléletének bevezetése, az óvodában, és az iskolában! A gyerekek személyiségének és a kompetenciáinak fejlesztése, a permakultúra segítségével az óvoda- és iskola kertben. Labanc Györgyi Környezeti nevelő.

Szeretettel várunk minden olyan érdeklődőt, aki titokban arra vágyik, hogy különböző szellemiségű holisztikus „módszereket” megismerve, felépítse, saját önfenntartó rendszerét!

Felhívjuk a Tisztelt Érdeklődők figyelmét, hogy a rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Részvételi szándékát kérjük, jelezze 2021. augusztus 15. 18 óráig a  e-mail címen, vagy az alábbi telefonszámon:

+36 30- 419-5080 Labanc Györgyi

A következő rendezvény várható időpontja: 2021. szeptember 13. (hétfő)

Helyszín: Új Kajakház és Ökoturisztikai Központ (Tata, Tópart sétány 2)


Környezeti nevelés

A cél olyan ökológiai szemléletmód kialakítása, ami biztosítja, hogy a gyerekek ne veszítsék el a kapcsolatukat a földdel, az évszakok változásával, a természet ritmusával, az élővilág szépségével, titokzatosságával.

Magyarországi Élőfalvak

„Ismerjük meg a természetet és a természetünket, hogy képesek legyünk örülni egy olyan világnak ami a harmónia és helyes arányok szerint működik, és mert nincs jó élet a hamisságban.”

 

Szelíd energia

A tanösvény a Nomád Tábor területén fölállított 10 állomásból és az állomásokon működő szelíd energia berendezésekből áll.

Fenntarthatóság

A szerves- gazdálkodási programunkkal partnere szeretnénk lenni mindazoknak, akik érintettek és érdekeltek a fönntarthatósági programokban.